Téli napló II. – Nappáholy, Holdúszó
A Nap csöndes harmóniával páholyban ül.
Onnan világít kifelé várakozó-sárgán piros plüss karzaton.
Derűs kontúr a tárgyak körül, fekete kulisszák, előretolva.
A Hold megtelt, hideg éjjeleken vadul világít.
Fényét adta neki a téli Nap.
Elnyelik vízszintes vörös csíkok. Madár száll előtte.
S míg az ég egyik peremén színekben s fényekben tobzódva,
felhő-fátylát elhullatva bokrok mögé bújik a Nap,
a szemközti égperemen kis felhőhullámok közül kidugta fejét a Hold.
Egyre fényesebb, ragyogóbb, egyre erőteljesebben halad.
S míg az ég-harang napos peremén még szinte nappali a fény,
Hold-oldalon éjjeli sötétség.
Fehér felhők vonulnak az ég alján.
A napfény már csak a Hold testén világít.
A Nap kölcsönadja neki éjszakára a fényköntösét.
S míg ő alszik, fényruhájában Hold asszony vakít.
Fehér égperemen úszva kék felhőraj halad. Kardhalak.
Átúsznak a holdas oldalra.
Kis fények gyúlnak, s a homályt ellenpontozzák.
A Hold fényporból udvart seper magának.
Hamarosan övé az égi tér.
Kölcsönvett Nap-felhőfátyollal most az égi vízen úszik.
Holdasszony,
századeleji fény-úszóruhában.