Szmájli

Szmájli

Lépteink alatt kopog az ócska aszfalt
a beszívott levegő buborékosan kúszik a gyomrodig
felöklendezed az aznapi stresszt
és nem hiszel a szemednek:
a szabadságot látod a nyakam köré tekeredni.
Téged fojtogat a ma és elhantolt a tegnap
én nem kelek korán minden reggel
nem tömöm tele hamis ígérettel a felsőbb hatalom zsebét
lehetőséget húzok ki a sajátomból
álmot szövök belőle.
Ujjaim között tollat tartok
a tied remeg
reszketsz, nem éled meg a holnapot.
Csillagokból sodorsz ideát
gondolatban kigolyózod a főnöködet
és te vagy az ura valaminek,
amiről te sem hiszed, hogy létezik.
Papírra vetek bármit
nem csak álmokat
papírzacskóban ezüst csillagot árulok a piacon
feketére festem a fehéret
lelket foltozok tű nélkül
időgépem is van
élve eljutok a mennybe
és nem kéri számon tőlem
senki
soha.
Szabad vagyok.
Lebegve kerülöm ki a gödröt
amibe te ólmot csepegtetsz a testedből.
Pecsétet és aláírást gyűjtesz
a nap végén hátba vereted magad a dicsérettel
én koszorút fonok a dicsőségből
a fejemre csúsztatom.
Verset írok a holdvilágnál
az éj sötét leple melegen tart
a tiéd alatt démonok szabdalják a bőröd.
Szakadt nadrágom rojtjait figyeled
légy csúszik selymes zakód oldalán
arcodat hólyagosra nyúzza az életed
rétestésztának képzelem
már csak édes dzsem hiányzik belőle
az én szabadságom ízesíti.
Víztócsa gyűlik felvarrt nadrágod szárába
boldogan evezek az alkotás tavában
ha kell, csámcsogva nyelem le a kudarcot
te mohón eszed a fagyit is.
Kopott padra böksz
finnyáskodva nyög fel alattad
jó prózaalap, ritmusos verssorok
nem köti gúzsba a kezem a nap sugara
bokádon zörgő lánc
csak szenvedsz miatta.
Íriszeden fagyos csillagvirágok
egymás mellé illesztem
ráfújom a tegnapra rímes bánatomat
az ellenségem is olvashatja.
Némaságod nyálként csorog az álladon
az elvárások mocsárbűze ül a bőrödbe
gáttalan életem szárnyakat ragaszt a lapockámra.
Szabad vagyok,
míg te nem vagy az.
Betűk szerint élsz
én kirakóst játszom velük
3 sor, 5 versszak, 6 strófa.
Verejték a fürdővized
borcseppek festik meg ajkadat
én szabályokból máglyát rakok
fekete pernye a mékápom.
Feneketlen lelked kútjába zuhansz
én szmájlit rajzolok a Hold korongjára
a korlátokból ketrecet hegesztek
ott gubbasztasz a sarokban.
Kilóra vennéd a szabadságot
lelkünk kofája árulja
mi magunk vagyunk önmagunk szabadságárusa.