SZIKLA VOLTAM…

Összes megtekintés: 161 

SZIKLA VOLTAM…

Az én kezem, fázik,
blúzod alatt játszik,
kis kebleddel incselkedik
száz szívdobbanásig.

Szerettem, felhőtlen
lágy hangú esőben,
szikla voltam, kemény lélek:
s homok lett belőlem.

Zsugorodik létem,
s rám törő setétben,
nincs időm már elsiratni
sok szerelmes évem.

Budatétény 2017- 2020.
(Nagy László nyomdokain)

“SZIKLA VOLTAM…” bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. [b][color=#336699]Nagyon nagyon szépen köszönöm a kedves szavaitokat. Sajnos mostanság ritkábban vagyok és ritkábban is írok. Megvan ennek is a jó oka, de nem szeretnék panaszkodni, mert attól úgysem lesz jobb. (Főleg nem mostanában). De ha belátogatok olykor, mindig öröm köztetek lenni minden alkalommal, amiért köszönet mindannyiótoknak!
    / Miklós /[/color][/b]

  2. Öregség és elmúlás. De megéltük, és ez nagy tudás. Sziklából homokká váltunk, de teljesült már sok-sok álmunk. Ránc borul az arcunkra, dér meg a hajunkra. De mosolyom, még régi még, ha egy emlék visszatér. Tán a sírig is elkísér. Pályázatodhoz gratulálok, és sok szép verset kívánok.:
    Zoltán (l)

  3. De tündéri, de kedves sorok Miklóskám ! Még egy könnycsepp is kisajdult szememből, hisz szívemből beszéltél – ez van már csak nekünk, de mint Rita mondja: jobb, mint ha fiatalon meghaltunk volna! Az sem semmi, hogy van sok szép dolog, amire jó visszaemlékezni. Szeretettel olvastalak. Rózsa

  4. "Zsugorodik létem,
    s rám törő setétben,
    nincs időm már elsiratni
    sok szerelmes évem."

    Kedves Miklós!

    Így vagyunk vele mindannyian, akik megöregedtünk, de legalább nem haltunk meg fiatalon.

    Szeretettel: Rita:]

Szólj hozzá!