Óperenciás dal
Lassan vetkőztem, szavak fűzte
színes ruhám a földre lehullt;
szellő jött, az arcom elpirult,
hogy ujjait hajamba tűzte.
A part nem látszott, oly messze volt,
hullámmal ringott a halk dalom:
A szívembe karcolt fájdalom
rajzolt egy gyönyörű kottasort.
Meztelenebb sohase voltam én,
a lelkem pőrén nyújtózkodott,
nem tudom, meddig is voltam ott
az Óperencia tengerén.
Áruló lábnyom volt hűs havon,
gondolat kanyargott szertelen,
ott voltam ruhában meztelen,
a hófehér papírlapon.