A tavaszi nap

A tavaszi nap

Komor arccal néz az égbolt, teret kér még a tél,
Ám a fény, vaskos köpenyén, áttörni nem fél.
Mint halk sóhaj a tétova ifjú lány keblén
oszlik a felhő, feltörni látszik az új remény.
Már vágyik a test, a tél hidege emlékké fagyott,
A lélek már kitörni készül, látja a távoli napot.
Még csupaszak a fák, rügy sem mozdul az ágon,
Csak járok köztük, mint a varjú, feketén, vádlón.
Megint egy zord tél, mi örökig maradni vágy?
Lelkem repülni készül, szállna a kicsiny résen át!
Nem a múlt tavaszok után, az újat remélve könyörög
de hiába, nem tágul a rés a zord felhők között.
Fejem lehorgasztva, lábam előre magától halad.
De csoda történt, megszánt a tavaszi nap!
Kibújt a résen a telet játszó felhők mögül,
s megláttam egy kis fűszálat, ahogy ennek örül.

“A tavaszi nap” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Kedves Kata!
    Nagyon szép tavaszt váró soraidat szeretettel olvastam.
    Persze minden csak relatív ,amikor kinézek az ablakon és látom a márciusi havat.
    De a tél csak erőlködik, már nem annyira erős mint ahogy képzeli magát.;)
    Gratulálok sok szeretettel…Babu(l)

  2. "Nem a múlt tavaszok után, az újat remélve könyörög"

    Bár nem volt igazi tél, mégis nagyon várjuk a szépséges, langyos levegőjű, illatos tavaszt.

    Szeretettel: Rita(f)

Szólj hozzá!