AMIKOR ELMÚL…
Zavar, ha reggelente rád nézek
Zavar, ha teámba teszek mézet
Zavar, ha kávém hidegen iszom
Kopogásom zavar a grániton
Zavar, ha mintás inget veszek fel
Ha hallgatok, azért is veszekszel
De akkor is, ha beszélek hozzád
Szép szemed ilyenkor tüzet okád
Zavar a hajam szürkülő színe
Zavar, ha bánatom szedem rímbe
Ha hozzád érek, kiráz a hideg
És ha ágyadba reggelit viszek
Zavar komolyságom, nevetésem
És ha neved fakéregbe vésem
Zavar az asztalon egy szál virág
S ahol én élek, mert egy más világ
Zavar, hogy nem vagyok már húsz éves
És ha agyam már nem mindig éles
Zavar a segítőkész kritika
És ha lárvaarcú a mimika
Zavar, ha kérek egy pohár vizet
Hisz a jövő azért már nem fizet
Zavarnak az elmúlt közös évek
Zavar, hogy egyáltalán még élek
Miért nem zavart korábban mindez?
– de erre te csak lazán legyintesz
– Mit nem értesz? Mást tőlem nem várhatsz!
Elmúlt… ilyen egyszerű a válasz
Sziasztok!
Mindenki megélte már, de azt gondolta, hogy nem történhet meg vele. Nagyom köszönöm a kommentárokat.
A
Szeretettel gratulálok! Remek kapcsolati tükör,
érzékletesen megírt vers!
Éva
Ó, a kihűlt kapcsolatban már valóban minden zavaró. A vers igazán remek! Szeretettel gratulálok a nyereményhez! (f)
Tetszéssel olvastam a verset és gratulálok a nyerményhez is.
Szeretettel: Rita:]
szép megfogalmazás a múló érzelmeknek,de a tüzet táplálni kell!