És az utca dalra fakad

És az utca dalra fakad.

Szöges dzseki, piros taraj.
Kezemben fakard.
Most kiskalóz vagyok.
Félszemű ellenforradalmár.

Kátrány. Felkrákog, kiköp.
Holnap újra nap lesz.
Az álom véget ér.
Kattanás, keserű első slukk.

Újra. Jön már a vihar.
Megint este van az erkélyen.
Kihajolnék, de hideg a korlát.
Ugorj, hogy bonts vitorlát.

Rohan a szél, át a betonon.
Fekete. Nem a szél, a beton.
Megcsillan rajta az eső.
Ez az én városom, srácok.

Beszorult a levegő.
Két panel közé, onnan zúg.
Keresztülmászna, ha tudna.
De nem megy, túl kövér.

Szuszog az egész tömb.
Lassan lélegzik benne a kín.
Még szétfeszíti a levegő.
S majd ha feltör, akkor sír.

Hisz ráér még.
Hadd hallgassa a zenét.
Hadd halljon szép éneket.
Ilyen keserűt és sötétet.

Pont, mint a kávé.
Amit most kalózként szürcsölök.
Egy ravasz mindeggyel sakkozva.
Persze lesz ez holnap is.

És odafönt a hegyek meg hallgatnak.
Ők mindig csak hallgatnak.
Vajon ezúttal meghallgattak?
Vagy megint csak magamban beszéltem?