Reggel

Reggel

Behajol az ablakon a fény, hogy lássalak,
gyönyörű arcodra reggel ráfekszik a nap.
Csend van még, és csak a bágyadt pirakadat túrja
arany ujjakkal tincseid újra meg újra
homlokodon.

Nézlek. Az idő is megáll, a másodpercek
melléd bújnak, nem sietnek. Én csak figyellek.
Egy vidám madárdal surran közénk a fáról,
és egyszerre lesz minden oly közel és távol.
Gondolkodom.

Hogy férhet a pillanatba millió
emlék,
s a tíz évvel ezelőtt, hogy lehet nemrég?
Hogy úszhat egy egész tenger egy harmatcseppben,
és mondanom, mint lehet, hogy szeretlek, szebben?
Nem is tudom.

Talán csak nézlek. Köszönöm a nap sugarát,
a tavaszi szellő borzolta bozontos fát,
melyről a perc madárdal szárnyon közénk repült,
és forró ölelésedre a hajnal csendje ült.
Én hallgatom.

“Reggel” bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. Kedves Éva, kedves Gugi, kedves Péter! Nagyon köszönöm mindegyikőtök megtisztelő véleményét és kedves szavaitokat, nem utolsó sorban pedig az olvasást! 🥰

    Üdvözlettel: Anett

  2. Kedves Anett! A tíz évvel ezelőtt,hogy lehet nemrég? Elképesztő filozofikus kérdés! Sokáig tartson ,az idő múlását úgy érzékeljük,
    ahogy élvezzük a perceket.
    Szeretettel:Gugi

Szólj hozzá!