Reggel
Behajol az ablakon a fény, hogy lássalak,
gyönyörű arcodra reggel ráfekszik a nap.
Csend van még, és csak a bágyadt pirakadat túrja
arany ujjakkal tincseid újra meg újra
homlokodon.
Nézlek. Az idő is megáll, a másodpercek
melléd bújnak, nem sietnek. Én csak figyellek.
Egy vidám madárdal surran közénk a fáról,
és egyszerre lesz minden oly közel és távol.
Gondolkodom.
Hogy férhet a pillanatba millió
emlék,
s a tíz évvel ezelőtt, hogy lehet nemrég?
Hogy úszhat egy egész tenger egy harmatcseppben,
és mondanom, mint lehet, hogy szeretlek, szebben?
Nem is tudom.
Talán csak nézlek. Köszönöm a nap sugarát,
a tavaszi szellő borzolta bozontos fát,
melyről a perc madárdal szárnyon közénk repült,
és forró ölelésedre a hajnal csendje ült.
Én hallgatom.
Kedves Éva, kedves Gugi, kedves Péter! Nagyon köszönöm mindegyikőtök megtisztelő véleményét és kedves szavaitokat, nem utolsó sorban pedig az olvasást! 🥰
Üdvözlettel: Anett
Kedves Anett! A tíz évvel ezelőtt,hogy lehet nemrég? Elképesztő filozofikus kérdés! Sokáig tartson ,az idő múlását úgy érzékeljük,
ahogy élvezzük a perceket.
Szeretettel:Gugi
Köszönöm, kedves Rita! Örülök, hogy tetszett!
A zsűrinek is köszönöm a díjazást!
🙂
Tetszéssel olvastam a versed, egyúttal gratulálok a nyereményedhez is.
Szeretettel: Rita(f)
Nagyon szép, érzelemmel teli vers!
Köszönöm szépen! 🙂
…hallgatjuk mi is !…Az idő is megáll,a másodpercek melléd bújnak ! Gratulálok !