Végre péntek
Az éjnek szürke-fekete ránca
ráfenekedik a hajnali csendre
megszelídülni a kékkel.
Csordít a bádog ereszen gyöngyöt
reggeli harmatos ábránd.
Pihe nyakadon lustán
ébred a Nappal a péntek.
Érted lilabőröznek karomon a szőrök,
vadul lüktet a vérem…
Mintha hívna vissza a párnám
Csintalan énem új ölelésre vágyik.
Még ez az egy nap, s vége a hétnek.
Nincs kiveszőben a jó kedv;
dalt csacsog nékem a cinke
Harsona- zölden integetőzik az ág is.