Két évszak
Az ég szürke tengerén
aluszik a Nap, a Hold,
puha keblén az éjnek
szelíd hangja átkarolt.
A szélben dal szendereg,
mézédes csókja áldás;
csendes melankólia,
megfáradt testünk hálás.
Eleven a nyugalom,
tiszta és érintetlen,
a nyár tünékeny bája
búcsút int rövidesen.
Megcsúszik a tekintet,
midőn az ősz ránk köszön,
ezer szín, mi táncra kér,
itt remeg a küszöbön.
Festői az őszi táj,
gyönyörű a nyári nap;
midőn a hajnal eszmél
a két évszak összecsap.