A medve és a nyúl

A medve és a nyúl

Létezik egy erdő, mesebeli, kerek,
éldegélt ott együtt sok-sok állatgyerek.
Volt köztük egy medve, úgy hívták, hogy Barna,
a többiek félték, mert nagy volt a hangja.

Mindenkinek diktált, nem volt ellenvetés,
kedvenc időtöltése a verekedés.
Nem is mert már senki szembeszállni vele,
hogyha mérges volt, villámot szórt a szeme.

Érkezett egy új gyerek, egy félénk nyuszi,
csupán halkan mondta, hogy a neve Gyuszi.
Szegény kis Gyuszinak hiányzott a farka,
mikor észrevette, gúnyolta is Barna.

Tűnj el előlem, te szerencsétlen, béna!
Hiszen milyen nyúl az, kinek nincsen farka?
A többiek sem játszottak eztán vele,
szegény nyuszinak fájt is ezért a szíve.

Egyszer aztán Barna a málnásban járva,
belehuppant éppen egy kitett csapdába.
Csattant a csapda, Barna a kíntól kiált,
a farka bánta, mikor végül is felállt.

A többi gyerek egyből gúnyolni kezdte,
ahogy ő korábban a nyuszival tette.
Viszont akkor lepődtek meg a legjobban,
amikor a kis Gyuszi elébük toppan.

Szégyelljétek magatokat, szidta őket,
miért kell bántani is a szenvedőket?
Senki sem tudhatja, mikor kerül bajba,
mikor jut át ő is a másik oldalra.

Restellték magukat Barnával az élen,
mardosta lelküket erősen a szégyen.
Ne haragudj, Gyuszi, szól halkan a medve,
megbántam, mit tettem, hogy hozzam ezt helyre?

Gyuszi most már bátran nézett a szemébe,
ne bántsa, ki gyengébb, csupán erre kérte.
Senki sem tehet róla, hogy más, mint a többi,
attól még lehet őt éppen úgy szeretni.

Így történt az eset, mit meséltem nektek,
egy nyúl és egy medve barátok hogy lettek.
Ezért ti se bántsatok soha már senkit,
csak azért mert mások, ők ezt nem érdemlik!