Nevetgéltünk, kacarásztunk
Ebéd előtt sétálgattam
Elől-hátul az udvaron,
Hatalmas fák árnyékában
Jól éreztem magam nagyon.
Hátra mentem egy műhelyhez,
Közben bámultam az eget,
Nagy fákat és madarakat,
Zöld lombokat, sok fűszálat.
A műhelynél megfordultam,
Visszafelé araszoltam,
Amikor egy nagy kanyarban
Találkoztam egy férfival.
Ismerkedtünk, beszélgettünk,
Közben nagyokat nevettünk,
Milyen volt a régi világ,
Napjainkban mi újdonság.
Erről-arról mi csevegtünk,
És akkorákat kacagtunk,
Hogy a végén alig bírtuk,
A hasunkat mind csak fogtuk.
Ő mesélt az árvaházról,
Sok régi híres árváról,
Élsportoló, politikus,
Kiknek nem volt anyjuk, apjuk.
Olyan jókat nevetgéltünk,
Észre sem vettük az időt,
Mint a huzat, úgy elrepült,
Végül gyomrom korgott, zendült.
Nosza, elköszöntünk gyorsan,
Fel a lépcsőn csak úgy szálltam,
Hál` istennek az ebédem
Ott várt éjjeli szekrényen.
Hideg levest, hideg krumplit
Úgy megettem, mint a zsemlét,
És gondoltam szeretettel
Erre nagyszerű emberre.
Dávid László,
Marosvásárhely,
2016. június 30.