Mégis

Összes megtekintés: 26 

Mégis

A fűzfa lenge ága söpri éppen
a kert alatt nyomát a röpke nyárnak.
Az őszi nap szelíd sugára fárad,
peregve száll a sok levél a szélben.

Sötétedik. Borongva jő az este,
a házfalakra szegzi árnyait. S ha
a kinti fényeket szemem beitta,
elalszom én is, álmokat teremtve.

Talán te érkezel fehérbe-ködbe
beburkolózva, rejtve tőlem arcod.
Talán remélsz egy új elengedést is.

Lehet feledni azt az őszt örökre,
ahogy kezem kezedbe fogva tartod?
Ma már halott-fehér vagy. Ó, de mégis…

“Mégis” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Szólj hozzá!