Erdőszéli pocsolya

Erdőszéli pocsolya

Van egy lábnyom az erdő szélén.
Nem is lábnyom: pocsolya.
Őzsuta súlya mélyítette, s benne
csillan a napfény mosolya.
Szél, ha kikezdi, lassan szárad.
Reped és szikkad a patanyom.
Sötétség száll az erdőszélre,
neszeit elrejti a halk alkony.
Éjjel, ha újra dörren az ég,
fénnyel telik meg lassan a tócsa.
Őzsutára emlékszik a föld
sírva, zokogva újra meg újra.
Ám az idő a tájat cserzi.
Elsimul a sár, a lomb takar.
Őzsuta súlyát már nem őrzi mélyen
az erdőszéli rőt avar.

Szólj hozzá!