Hol van a tavaszi ruhám

Hol van a tavaszi ruhám

Derengő hajnal árnya izzad a párnámon.
Messze húzódott a csend, a súlytalan álom,
maradt a visszhang, mely kimondhatatlan.
Már csak álmomban csapnak fel a lángok,
izzó rózsákban égnek, és folytonos vágyban.
Lehámozta rólam az idő a tavaszi ruhámat,
annyi időm sem marad, hogy elszámoljak
százig, csak ringok, mint levél az őszi fákon.
Tudomásul veszem, lassan elszökik az élet,
s a lélek tűnődni késztet: idegenként nézek
két kezemre, a tükörben nem ismerem fel
az égig érő fák csontvázát, ahol ökörnyálon
úszott el a nyári álom, ahol jázmin virágzott.
Lehunyt szemmel most a fák alá tolakszom,
itt születnek meg újra és újjá a gyermekévek,
emlékek, gomolygó, édes, vattacukros ének.

“Hol van a tavaszi ruhám” bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. Kedves Rita, M. Katalin!
    Köszönöm szépen a gratulációt az októberi nyertes versemhez!
    Szeretettel
    Ica

  2. Kedves Ica! Szeretettel gratulálok pályázat nyertes versedhez.
    Kata
    👏👏👏😍

  3. Drága Ica! Szomorú, szép versed nagyon nagy szeretettel olvastam.
    Egyedi, szép kifejező soraid tetszenek.
    “Lehámozta rólam az idő a tavaszi ruhámat.”
    Ölelésem: Mária

  4. "itt születnek meg újra és újjá a gyermekévek,
    emlékek, gomolygó, édes, vattacukros ének."

    Szeretettel: Rita(f)

Szólj hozzá!