Őszülő

Összes megtekintés: 115 

Lepkeszárnyakon surran mellém az ősz,
a partokon átívelő színmagány,
amely árnyakkal kirakott fényforrás,
ködfátyolt lengető igézet-talány.

Valami között van, álomban érlelt
idill az élet-halál párbaján túl,
és amint ez a lázas önkívület
jégkristályokként a talajhoz simul

befele fordul a törékeny tudat.
A szív csendjébe vétlen lárma hatol,
tiszta lapra szavakat karcol a toll.

Lepkeszárnyakon surrant mellém az ősz,
s míg rajta tűnődtem, a rőt évszakon,
eggyé váltam vele a látó-hídon.

“Őszülő” bejegyzéshez 8 hozzászólás

Szólj hozzá!