Küzdjünk közösen
Testvéreim, tehetünk többet, törjünk hát előre,
Tunyaságból tettrekészség tiszti öltözetébe.
Hol egy kéz? Ki segíthet? Tükörterembe lépve
Merjünk szembenézni képmásunk bűzével.
Fel, fel, a csúcsra törni nem bolondság,
Botorság nem így tenni, megkísérthet álnokság,
De ki megmentett, elveszni nem veszhet,
Sziklán szilárd a bizonyosság, kétség sem gyötörhet,
Mélybe visz az út, majd fel az égbe,
Mindenki a maga ösvényén lépked,
S ha a kérdés így szól: „Ki erősebb?”,
Felelj szelíden: „Gyenge vagyok, így dicsekszem”,
Lépkedj csak, s mellékútra sose tévedj,
Így haladni célegyenest öröklétű képlet.
Vigyázzunk, eláraszt az internet hada,
Tartalmak morbid mortalitása,
És a mennyezetről szakad nyakunkba
Méreggel vegyített műmáz mosléka,
Ne engedjünk a „mindegy”-nek,
Az teremt táptalajt öngyilkos érzetnek,
Önérzetnek, magunkat sajnáltató képzetnek,
Minden esélyt rettegéssel telítő „nem éri meg”-nek.
Ennek általános nemmel gátat szabjunk Szentlélekkel,
Hogy mikor szökőárba vesz a megszentelt árú áru,
S új kirakatbábú az alku, tudjuk, a vád kamu,
Túl sok a tanú, helyszínre siető mentők legyünk,
Talentumunkhoz híven tanúbizonyságot tegyünk,
S ha tetten ér titkosszolgálat törvénytelen ténykedése, ne féljünk.
Tisztelt testrészek, törvényszékre tüstént törjünk be,
Bűnös helyett magunk vállaljuk magunkra a bűntettet,
S ki tökéletes rendet tettet, mondhatja „rendben”,
De a zavar a rend zavara, ezt hozzuk tudtára
A tűcsomót tányérjáról eltüntető tüntetőnek,
Tetőről alap nélkül alapozottan eltűnő tűnődőnek,
Ütődött ki ülve üszkösödött szenesre, meglepetés ne érjen,
Ilyen, ki nem szentelt, ítéltetés ennélfogva ne essék,
Várjunk, s imádkozzunk hogy az égből jeleső essék,
Hogy a Teremtőnek irgalmat invitálni tessék,
Szebb jövőképet így fessék, kik alázattal Őt szemnyitásra kérték,
Aztán jön a készség, képesség és egyetemes testvériség,
Még inkább gyermekség, gyermeki gyöngédség, s küzdés,
Vértengerben vértanúságot vállalva lelki küszködés.
Jótett terhet cipelni, megfoltozott cipőnket csupasz lábra adni,
Iga alatt igátlan igeiségben ismerős igatársainkat inteni,
S intelmüket bölcs bátorsággal bevenni, magokat hinteni,
Irigy ingereket béklyókba bocsátani, magunkat áldozni,
Áldani átokká lett Fiúságot, kezünkben hordozni evangéliumi újságot,
Elhagyni a kiüresedett „Mi újság?”-ot, helyette az örömhírrel zaklatni,
Megadásig zavarni a zavartalanul elvérző magára hagyottat,
Sebet foltozni, sőt transzfundálni, időnket időben időtlen izenetre irányítani.
Kisujjból kirázott kísérlet kísértetként kísérget, abban kincs sincsen,
Csak könnyes „Köszönöm”-ben köt meg a kegyelmi kiáltvány,
Hálás látvány, ha horgunk felé hal halad, hittel kísérjük könyörögve,
Megrökönyödve, mire képes hétpecsétes terv három személyben,
S vonja fel feneketlen mélyben szégyenpénzen is vészben éhező juhot,
S a jogot, hogy a partot új szívvel tapintva, a „Higgyen, hasson, hirdessen”-t megkapja.