karantén etűdök g-mollban

Összes megtekintés: 354 

éjjelente altatódal száll a lelkemre,
betakar, megcsókol, dúdol a fülembe,
álomba ringat, vigasztal, hogy ha rettegek,
kifésüli hajamból a rémálmokat,
minden áldott reggel

*

zölden dübörögve indul a reggel,
félálomban ülök a konyhában,
az álmaim maradéka,
belelóg a forró kávémba,
homlokomra karikatúrát rajzol a Nap

*

nagy, kövér felhők úsznak odafent
az égen, a bálnák vándorlása
jut róluk eszembe, együtt járják
a végtelen ég- óceánokat,
talán soha nem találnak haza

*

másnaposan ül a mérleghintán,
a lakótelepi sámán,
– otthon vagyok ebben a testben –
veti oda hanyagul a járókelőknek,
csikkjét a Holdra pöcköli fel

*

komolyzenei koncertfilmet ad a tévé,
Csajkovszkij belém kapaszkodik,
elképzelem, hogy minden hangszer
más és más színű,
én vagyok az égszínkék hegedű

*

olyan fakók az őszi fények,
mint a régi, megfakult fényképek,
most mégis puhán ömlenek végig,
a tiri-tarka falevél-szőnyegen,
óarany színű a naplemente

*

mikor már a legtöbb ember alszik,
egy macska épp a homokozóba piszkít,
huncuttul sápadt kifli most fent a Hold,
fejemre húzom, mint egy kapucnit,
a csillagtalan sötét égboltot

“karantén etűdök g-mollban” bejegyzéshez 3 hozzászólás

Szólj hozzá!