Ezüst éjben
Leáldozott már a Nap,
bíborszínű az égbolt,
két szemem reá mered,
fáj, mert nem vagy itt velem.
Gondolat súlya alatt
a tegnapok szaladnak.
Éj, ezüstbe öltözik,
majd gyémántporba fürdik.
Némán jár a csendes álom,
jöttödet’ alig várom.
Oly jó nekem ez az álom,
hisz, gyönyörűnek látom.
Ölébe vesz, s elringat,
nézem a csillagokat.
Érzem a boldogságot,
mikor hallom, hangodat.
Játszva cseng, dalol az éj,
hinti szét vágy örömét.
mint egy hosszú gyöngyfüzér,
a virága, hófehér.
Szirma lehull párnámra,
és körbefon a csoda.
Várom, életre keljen,
s az ajkad csókot csenjen.
Nekem az álom drága kincs,
mert nélküle, hidd’ ember sincs!l
Drága Zsuzsa! Már a vers címe felhívja a figyelmet, hogy szép
sorokkal fog az olvasó találkozni. Tetszéssel olvastam,
szeretettel gratulálok.
Mária
Drága Zsuzsikám!
„Nekem az álom drága kincs,
mert nélküle, hidd’ ember sincs!l”
Legalább az álmaink megmaradnak nekünk!
Szeretettel gratulálok nagyon szép versedhez!
Margit🌷🌹🌷