A szerelmes róka

A szerelmes róka

Hajdanában, mikor még mesemondó sem regélt,
mikor ember, s állat békességben éldegélt,
mikor ármány híján szeretetben teltek a napok,
s nem nézte azt senki :kitől mikor és mit kapok?
Mondom, még időnek előtte, régestelen régen,
élt egy róka, kerek erdő közepében.
Merészet gondolt egy szép tavaszi napon,
megnézné, az erdőn kívül vajon ki s mi vagyon?
Útnak indult gondosan kifenekedve,
bundáján a napfény csillogott nevetve.
Még el nem érte az erdő peremét,
mikor meglátta a tyúkot, azt az égi tüneményt.
Kapirgált a tyúkocska, lába nyomán a föld,
mint sűrű permet szürkén szállt tova,
csak a giliszta bánta, ki volt olyan ostoba,
napozgatott, s nem iszkolt el időben,
így csúfosan végezte e tetszetős
ám fölöttébb falánk csirkebendőben.
A róka csak nézte: Álmaim asszonya!
Dolgos, figyelmes, a teste is szép kerek,
– Nősülni vágyom! Megkérem a kezét, akármi legyek!
De előbb hozom a gyűrűket, úgy illik ezt, megyek!
Hazafelé ábrándozva, szerelmes szívvel gyorsan haladt,
szebb lett az erdő, a fák, a patak, a madarak!
Gyűrűkkel a zsebében már visszafelé,
lássatok csudát, egy tünemény került elé.
Nem lehetett más, csak tündéri képzelet,
mely kecses mozgásával bűvöletbe ejtett
egy ilyen dörzsölt, szerelmes legényt,
Ki immár róla kezdte írni a legújabb regényt.
Nála volt a gyűrű, illett a rókalány kacsóra,
Eljegyezték egymást nem volt szükség szóra.
De mi lesz a tyúkocskával?- Kérdezte a róka.
Mi lenne?- Felelte tüstént élete párja.
Ami ilyenkor szokott: Jó lesz vacsorára!
Mondom, ez régen volt, régestelen rég már,
ám azóta a szerelem és az ármány kéz a kézben
sétál.

“A szerelmes róka” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Hát kedves Katalin, mosolyogva olvastam rókád kalandját….cuki kis mese versbe faragva… frappáns szórakoztató , tetszett gratulálok,
    Üdvözlettel Ilona

Szólj hozzá!