Még mindig

Még mindig

Még hallom az éjben a hangodat,
mint negédesebb dallam mi simogat.
Milyen sebes volt ez a gyorsvonat,
észre se vettem s száguldott sőt rohant.

Még mindig hallom ám a hangodat,
a fájdalom hiába hívogat!
Szemem becsukván látom arcodat,
a félelem hiába is riogat!

Még mindig.

Még mindig érzem kezedet mi érint,
segít nekem, hogy ne érezzem a kínt!
S ha a holtak hídján is hálok én,
nem félek, hisz velem vagy éjnek éjjelén!

Még mindig látom a mosolyod a szélben,
fák játékában, virágban, napsütésben!
Hallom ám ami bántja szenvedő lelked,
ideje a sok rosszat tova engedned!

Most is szóród szép szemed szikraját?
Szunnyadó szerelmed színes színskáláját!?
Szívdobbanásod dobog vérereimben!
Miért kell a jövőben így hinnem??

Szólj hozzá!