Mennyi ábránd

Mennyi ábránd

Rózsáimon a nap tüze égett,
ezüstszínben szikrázott az ég.
A lombos fa árnyakat terített,
amikor ott sétáltam teveled.
Rózsáim kérdezték, emlékszel még?
Fent, a csillagok ragyogtak gyöngyként.
A szőke hold fényárban kúszott fel,
s kettőnk dala ott volt a szívemben,
mennyi ábránd van e csendes estben
én tőled mégis félve kérdeztem,
miért ragyog reám a két szemed?

Arcomon a tüzes rózsa pírja,
az ajkad csókokat lehelt rája.
A legszebbet éreztük mi akkor,
hagytuk, hogy a hold rajtunk kacagjon,
sugarai takartak aranylón