A zongorista

Összes megtekintés: 24 

T. Tamás Ferenc: A zongorista

Valamikor hajdanán, gyerekként Budán,
Kalimpálni tanultál egy vén zongorán.
Szívből csodáltad a zongoratanárnőt,
Istenítetted, mint egy királynőt.

Tiszta szívvel még arról álmodoztál,
Hogy sztár leszel, de rosszul választottál.
Rossz álmok vagy rossz választások?
Egymás után jöttek a kiábrándulások.

Húszegynéhány alig-alig múltál,
Nem értél többet egy kopott kottánál.
Elszegődtél egy lebujba pénzt keresni
A nagybetűs életbe kicsit belelesni.

Aztán szép csendesen itt ragadtál,
A füstös bár zongorájánál maradtál.
Te vagy az a kormos hangú énekes,
Akit hallgatni talán érdemes.

Színek nincsenek, minden fekete-fehér.
Csak a formák, amit elér a vén tenyér.
Félhomályban éled komor életed,
Hiszen e füstös falak a végzeted.

Slágert tudsz fejből vagy százat,
De ez csak a fényes látszat.
Hol van már Liszt és Brahms?
A nap végére magadra maradsz.

Fekete-fehér életed lassan leéled,
A fél üveg whiskyt minden nap feléled.
Egy részeges lump lett belőled,
Minden és mindenki kikopott mellőled.

Szeretőd volt nem egy, de száz is,
De a szerelem nálad üres oázis.
Fekete-fehér gondolataid mondják,
A dallam-koszorúk magányodat fonják.

Zongorista vagy, léha bárénekes,
Sohasem lettél híres-neves.
Fekete-fehér élted véget ér egy napon,
Útilaput kapsz rekedt, fakó hangon.

T. Tamás Ferenc, 2020.szept.

Szólj hozzá!