Fájdalmas tüskékből szép rózsát nevel,
fátyolos hangon szakad sóhaja fel,
napfényt álmodik a sötét felhőkre,
és fáradtan köp a szürke cipőre.
Mennyit kibír.
Dörzsöli, hátha lesz még némi fénye,
csak szemében él féltett reménye,
és megcsillan lelke megannyi kincse,
arcába hullik kócosan a tincse.
Sebesen ír.
Serceg a toll, sebeket ejt a lapon,
tövisbetűket karcol a fájdalom.
Egy csepp lehullik, a lelkének gyöngye,
a tinta összefut, hullik a könnye,
annyira sír.
Alkonyat izzik, selyem brokát
öleli át a napkoronát,
bízni kellene, hinnie még,
bíbor színekben játszik az ég.
Arcán a pír.
A betűk csak gyűlnek, egymást ölelve,
fáj még, de érzi, hogy könnyebb a terhe.
Vad hajtás, tüskéből szomorú szóra
a szívéből vérzőn nyílik egy rózsa.
Gyógyító ír.
Kedves Péter!
Köszönöm szépen az elismerő szavakat! 😊
Szeretettel: Anett
Kedves Sándor!
Köszönöm, örülök, hogy tetszett! 😊
Üdvözlettel: Anett
Kedves Rita!
Nagyon köszönöm! 😊🌷
Üdvözöllek: Anett
Kiváló vers…közel a Parnasszushoz !😉 Gratulálok !
Őszinte szívből gratulálok!
Fogadd Hatalmas Gratulációm…. megérdemelt első helyezés….
Szeretettei Ilona
“Vad hajtás, tüskéből szomorú szóra
a szívéből vérzőn nyílik egy rózsa.
Gyógyító ír.”
Nagyon szép. Gratulálok a zsűr nyereményhez is.
Szeretettel: Rita🌸
Kedves Ilona! Nagyon örülök, hogy tetszett, köszönöm a kedves szavakat! 🙂
Szeretettel üdvözöllek: Anett
Gratulálok… nagyon tetszett a versed, ahogy tartalmában kibomlik benne az a fájdalomból született rózsa és szerkezetileg is ügyes , a rövid befejező sor versszakonként…ami lényegében a versszakok tartalmát tömören ki is fejezi…remek írói megoldás..
Szeretettel Ilona