Én lélegzem benne

Összes megtekintés: 88 

Az én kudarcom volt, elvesztett kísérlet.
Megsebzett, megkarcolt az a tett ígéret.
Másról, de magamnak szólt, “Szelíddé teszlek!”
Majd kiégett minden, tudtam, halni kezdek.
Ennyi volt. Csak így, a szememet becsuktam…
de bedobbant a szív, s újra elindultam.

Kihunyt az a csillag,
a jéghideg fényű,
magamnak az eskü
ma már más törvényű.

Ez az én életem,
én lélegzem benne,
nem kell elfogadni,
ami tönkretenne.

Őrült ez a katyvasz, a tér óriási,
tarka jellemerdőn nem lehet átlátni.
Apró vagyok, fáradt, sorsom szövődménye,
de a szívem lüktet, még alkotnom kéne.
Felgyorsult az idő, aggódom és óvok.
Szónokok és jósok, szédülök, csak szólok,

ez az én életem,
én lélegzem benne,
nem kell elfogadni,
ami tönkretenne.

Eltűnt az a csillag
a jéghideg fénnyel,
de tudom, csak azért,
mert felhős az éjjel.

Hiába nézem a madarat az égen,
azt a szabadságot soha fel nem érem.
Törékenyebb már a szennyeződött lélek,
meglepődöm rajta, mennyire nem félek.
Mindig van egy jel az álszentség ködében,
egy felvillanó fény, érzés a sötétben.

Ez az én életem,
én lélegzem benne,
nem kell elfogadni,
ami tönkretenne.

Enyém az a csillag,
amikor rám nézel!
Tükröződő szikra,
benne a reménnyel.

“Én lélegzem benne” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Kedves Ilona , ez egy gyöngyszem tartalmilag…….szinte faltam a soraidat ahogy végigvezeted az olvasót a versen , a formai szerkesztés, a nyomatékosító rövidebb szakaszok ismétlése, még látványként is jó kompozíció, a ritmika és dallam is a helyén.. csak gratulálni tudok , sok sikert kívánva.

    Szeretettel egy másik Ilona

Szólj hozzá!