Várakozás utolsó ítéletre

Összes megtekintés: 28 

Elér majdan téged is, nem szükséges félned tőle. A hús, csontok végül meggondolják magukat s akárcsak a viseletes rongy, vagy kimosandó ruhadarab csöndes méltósággal rólad végleg lefoszlanak. Úgy érzed utána magad, mint aki egyszerre számot vetett hibáival s múltjával s hangtalan könnyűség testetlen felhőin lebeg.

Súlytalanságod önző állapotához nem szükséges önköltséges űrszonda, vagy klausztrofóbiás szkafander – árral szemben is lehet evickélni hosszan, – de úgy sem érdemes. – Magad sem veszed észre miközben észrevétlen átmentesz valamit a Jövőbe; egy utódot, kéziratot, barátokat régmúlt időkből.

Amikor még tudatosan el lehetett hinni bizakodón, vagy merészen hogy kézfogások, házasságok, dédelgetett romantikák szent csókjai érhetnek valamit s aki titkon üzent az Igazgató felé még nem volt áruló – de kegyes besúgó. Szabad betekintést még így se biztos, hogy engedsz magadba. Bár tested folyvást jelez, riadóztat, el kell tűrnöd, viselned hogy fájdalmad fogcsikorgatón mindig Valóságra ébreszt.

Hangosan dübörgő, komfortos doboz helyett nyughatatlan szeleknek adják át prédául koloncként kezelt maradványaid – de akkor már minden megváltozik, hiszen elhalt előszóval nem vigasztalhatod kedvesed, nem babusgathatod angyali gyermekeid. – Hogy mi is voltál életed kacifántos során?! Furcsa bohóc, szorgoskodó kívülálló talán, aki minden konfliktust inkább tudatosan kikerült nehogy csattanjon a korbács, feleslegesen zengjen a kürt-harsona.

Alantos prédikációk ádáz siserehada már éppen ártott eleget. S talán felbukkan még Valaki távolok hónából aki leporolja elhasznált, kidobott nevedet, számba veszi írásaid. Érett harmincas léted ím megszámláltatott s végéhez közeledik…

Szólj hozzá!