készen állsz?

készen állsz az útra,
gyönyörű barátom?
– szegezte nekem a kérdést,
a jövőből érkezett próféta,
majd választ sem várva
a padlóra dobta
fosszínű kabátját,
sáros bakancsa és
retkes-szürke hátizsákja mellé,
aztán az est hátra lévő részében,
durva szövésű lepelbe
csavarta mondandóját,
sértő volt még a nézése is,
kinevetett engem, mint a
múltban ragadt ember utolsó,
még felelhető példányát

bekenném az arcomat,
a tegnapi veszekedés
sűrű szaftjával,
de az asztalon felejtett
lábas már üres

a ventilátor felé fordulva
köpök egy nagy sárgát,
hogy mindenkire jusson belőlem
egy kis rosszindulat

éji hangok törnek be hívatlan
a nyitott ablakon át,
odakinn a nyers utcán,
kutyák fenik fogukat
bagzó macskákra

a szemem sarkából egy kis
részt majd fenntartok neked,
onnan foglak figyelni téged

mi végre vagyunk
mi emberek, itt a Földön?
tehetnéd fel jogos kérdésedet,
amire válaszom a következő:
csak egy könnycsepp vagyunk
a Jóisten szeme sarkában,
ami legördül az állról,
majd onnan a mélybe hull,
ahol tócsává áll össze,
végül felszárad és semmivé lesz

mint ha ez az egész meg sem történt volna

a jövőben majd nyílméregbékák
vezetik népüket győzelemre,
mi, egykor volt emberiség,
még csak zárójelek sem leszünk
történelmükben

de ne félj, mert soha nem leszel egyedül,
amíg a Hold részegen hegedül

“készen állsz?” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Remekeltél ebben a versedben is kedves Attila, elolvasok több verset is Tőled, mert úgy érzem kedvenc versek várnak még rám nálad!
    Kiemelném: (porszem helyett…)

    “mi végre vagyunk
    mi emberek, itt a Földön?
    tehetnéd fel jogos kérdésedet,
    amire válaszom a következő:
    csak egy könnycsepp vagyunk
    a Jóisten szeme sarkában,
    ami legördül az állról,
    majd onnan a mélybe hull,
    ahol tócsává áll össze,
    végül felszárad és semmivé lesz”

    Szeretettel gratulálok
    Ica

  2. Aztamindenit…….ez egy jó kis fricska az emberiségnek…érdekes, sciencefiction-os tartalommal, hangulattal – Tetszett , sok sikert
    Szeretettel
    Ilona

Szólj hozzá!