Isten kezéből vigasztalás

Összes megtekintés: 250 

A bolygó dühöng és az óceánok
a medrükből kilépő méltóságok,
végtelen tengerek, folyók és tavak,
lázadva vergődnek, morajlanak.

Könyörtelen félelem nevetve arat,
a földön lassan már semmi nem marad.
Csak a néma kín, a jajszó hallatszik,
létünkre a szenvedés napja hajnallik.

Szívünkre kéreg ül, a hold sem hegedül,
égen néma zeneszó, imává nemesül.
A kiscsillagnak ha mégis gyúlna fénye,
ördögi sötétség taszítná’ mélységbe.

Kutakat keresünk, szomjunkat oltani,
Utakat járunk, hogy legyen mit mondani.
Már vágyunk sincs, törékeny üveg mind,
sors egy kortyot még ebből is kihörpint.

Nem kellene más, csak ezüst mező,
csak egy fuvallat, a semmiből érkező.
Nem kellene más, csak egy szép világ,
őszinte, hófehér valódiság,

– Isten kezéből vigasztalás. –

 

“Isten kezéből vigasztalás” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Szólj hozzá!