Csendes az udvar

Összes megtekintés: 206 

H.Gábor Erzsébet
Csendes az udvar

Csendes az udvar, hallgat a ház,
erre a fürj már nem danolász,
felnyög a vén fa, rágja a tél,
jég hegye vájja, fújja a szél.

Benn a szobában áll az idő,
vágyik az útra a régi cipő,
foszlik a függöny, szítta a nap,
szunnyad a kesztyű az asztal alatt.

Sárga a kép és vén a keret,
két üde szempár az égre mered,
mászik egy álmos pók a falon,
elmosolyodva, élni hagyom.

Régen a kertben rózsafa nyílt,
ékítni vittem onnan, a sírt,
még anya ültette, néki viszem,
csokromba fonva az árva szívem.

“Csendes az udvar” bejegyzéshez 9 hozzászólás

  1. Dallamosan szép, időmértékes verselésű, daktilusok és spondeusok . Zenél a vers.
    Visszaemlékezés , szomorúság a vers alaphangulata.
    Nekem tetszik. szeretettel gratulálok hozzá:
    Erzsi

  2. Kedves Erzsébet! Szép versed olvasva,csak arra gondolok,hogy mi lesz majd, ha
    kivirágzik a rózsabokor a csendes udvarban? Az élet megy tovább,akár nélkülünk!
    Szeretettel:Gugi

Szólj hozzá!