H.Gábor Erzsébet
Csendes az udvar
Csendes az udvar, hallgat a ház,
erre a fürj már nem danolász,
felnyög a vén fa, rágja a tél,
jég hegye vájja, fújja a szél.
Benn a szobában áll az idő,
vágyik az útra a régi cipő,
foszlik a függöny, szítta a nap,
szunnyad a kesztyű az asztal alatt.
Sárga a kép és vén a keret,
két üde szempár az égre mered,
mászik egy álmos pók a falon,
elmosolyodva, élni hagyom.
Régen a kertben rózsafa nyílt,
ékítni vittem onnan, a sírt,
még anya ültette, néki viszem,
csokromba fonva az árva szívem.
Dallamosan szép, időmértékes verselésű, daktilusok és spondeusok . Zenél a vers.
Visszaemlékezés , szomorúság a vers alaphangulata.
Nekem tetszik. szeretettel gratulálok hozzá:
Erzsi
Szeretettel gratulálok a nyereményhez. További sikeres alkotást kívánok!
Rita🌹
Kedves Erzsébet! Szép versed olvasva,csak arra gondolok,hogy mi lesz majd, ha
kivirágzik a rózsabokor a csendes udvarban? Az élet megy tovább,akár nélkülünk!
Szeretettel:Gugi
Kedves Alkotótársaim!
Rita, Marika, Marica, Icu!
Köszönöm szépen, a kedves szavaitokat.
Szeretettel:Zsike 🙂
Zsikém, szeretettel olvastam, még friss fájdalommal írt versedet
Üdvözlettel Ilona
Csodaszép…,mint minden versed!
Szeretettel olvasom mindig
Ica
Nagyon szép!
CSODÁLATOS!!!
Szeretettel: Mária
Meghatóan szép versed tetszéssel olvastam.
Szeretettel: Rita🌸