Egy fakuló virág, egy ragasztott váza

Összes megtekintés: 72 

Egy
hervadó szépség az életem,
egy fakuló virág a polcomon,
már sárguló levelét nézhetem,
vegetál fény nélkül, szárazon.

Még
pompában tehették fel oda,
dús szirmai csodásak voltak,
de gazdája keveset locsolta,
és színei egyre csak koptak.

Most
levelét hullajtja naponta,
egy lekonyult kóróként létezik,
már túl késő ajkamnak sóhaja,
hisz éltető fény nélkül elveszik.

Meg
én sem locsoltam gyakorta,
és mások is példámat követték,
csak mindenki odébb pakolta,
míg egy napon vázástól leverték.

Régi
virágváza darabokra hullott,
szétterült részeit unottan tapossák,
csikorgó hangjából mindenkinek jutott,
ki volt a felelős, cinkosul tagadják.

Magam
is úgy váltam hervadó szépséggé,
mint a száraz virág, fény nélkül a polcon,
amikor az életem nem óvtam eléggé,
hagytam, hogy mindenki ide-oda toljon.

Így
lett egy törékeny kóró az életem,
amit megtépett a sorsomnak vihara,
már csak törött vázák emlékét idézem,
kísért az elszáradt viráguk illata.

Ma
még egy száradó virágként létezem,
ragasztott életem felrakom a polcra,
hervadó szépségét naponta nézhetem,
amíg a Teremtő végleg odébb tolja.

“Egy fakuló virág, egy ragasztott váza” bejegyzéshez 1 hozzászólás

Szólj hozzá!