Szitakötő

Összes megtekintés: 66 

Hópehely lennék és szállnék,
ha nap sütne, vízzé válnék,
apró levélen harmat,
zöldjén napsugár hallgat,
körötte mind csupa árnyék.

Nap szirma lennék a réten,
szivárvány ott fenn az égen,
csengő hang a patakban,
csillognék, hogyha fagy van
hókristályon és a jégen.

Dallam a rózsafa ágon,
illat a gyönge virágon,
lennék én szelíd hajnal,
tó vize hatalmas parttal,
szitakötő, csoda álom.

Eltűnne lét és a nemlét,
eredben véred én lennék,
ha az est ránk borulna,
testem hozzád simulna,
meghalnánk, újjászületnénk.

“Szitakötő” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Kedves, drága Anett! Gyönyörű versed, metaforákkal teli,gazdag lelkivilágról tanúskodik! Mindig csodálatba ejt, ha egy nő ilyen lírikus!

    Gratulálok:Gugi

  2. Eltűnne a lét és nemlét, eredben én véred lennék, – szerintem így dinamikusabb és jobban hangzana. 🤔 tó vize hatalmas parttal, -viszont, egyel több szótagszám lett, mint a többi hasonló sor. Bocsi, hogy belebőgtem! 🐮

Szólj hozzá!