Utóhatás

Összes megtekintés: 86 

Hallgatok, nem szólok, te
beszélsz, én figyelek, értelmezek,
közben nagyokat nyelek. Értetlenül nézek,
egyáltalán nem értelek. Azon tűnődöm,
hogyan juthattunk el idáig.

Hogyan lehet az, hogy a szív egyik napról
a másikra hirtelen rideg kővé mered,
hogy lehet, hogy mi egykor kedves volt,
ma már távoli emlékként a homályba vész el?
Megmérgezted tiszta forrásunk vizét.

Távolodnak a képek, feledem arcod
vonásait, elfeledem azt is, milyen volt
a hangod, mit egykor annyira szerettem,
te voltál az én menedékem.

Menedékem immár lángba borult,
rémülten menekülök, amerre látok.
Mit igaznak hittem, lám, hazugság volt.

“Utóhatás” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Szólj hozzá!