Magány

Összes megtekintés: 124 

Hófehér dér didereg az ágon
bent puhán pattog a fa a lángon.
Ülök. Néma, sűrű csend vesz körül,
nézem a tüzet, hogy lágyan rezdül.

Lángok óvatos táncba kezdenek,
hajam a vállamra hull, reszketek,
s míg táncol a fény a fehér falon
lassulni kezd idő, ám én hagyom.

Körbefon a múlt, a gyerekzsivaj,
lelkem lassan hagyja el a sóhaj.
Csendben felemészt a komor magány,
Ekkor végigsimít egy angyalszárny.

Fény vesz körül, átjár a szeretet,
érzem szívem körül a meleget,
éteri mosoly dermed arcomra
fejemben a hang azt visszhangozza:

Ami múlandó nem lehet igaz,
mindig van aki fentről oltalmaz.
S míg dermedten állni tud az idő
Feltűnik bennem a fénylő jövő.

Szólj hozzá!