Tavasz, megint

Lepkeszárnyú hajnal énekel
színes dalokat, ébred a fény,
hangjegyek billegnek az ágon;
szinkópa ritmusra a fákon
zörren az ág, hogy játszik a szél.

Lila harangok bólogatnak:
csillagvirágok ébrednek fel.
Napszirmok hullanak a tájra,
rózsaszín, vérvörös és mályva,
csókjaik nyomán ezernyi jel.

Tavaszillat lebben – selyemsál
csupasz vállamon a nap fénye.
Lágyan szerelmes szellő kereng,
és fülembe döngicsél a rend
megint: az új élet reménye.

A pillanat mellém szelidül,
és velem marad, nem látja más
a fák imára nyúlt karjait,
ahogy szép napokról álmodik
a bimbóba zárt feltámadás.

“Tavasz, megint” bejegyzéshez 4 hozzászólás

Szólj hozzá!