Nem is merve magamra

Összes megtekintés: 112 

Nem is merve magamra

1.

Hogy a gondolatod, el ne
vesszen, és hogy el ne múljon,
hogy tudd, ki néz a tükörből,
ha ott állsz magaddal szemben;
hogy ha sírsz, az olvasódnak,
és a világnak vére hulljon,
hogy ha fázol, attól még a
legszebb nyár is megremegjen.

2.

Mert miért, és kinek adnád,
az értetlent, az ostobát,
ki minden tehetséget, és
ki minden esélyt megkapott;
hogy kiírd magadból azt a
sok szenvedést, és sok csodát,
nem akarva magadnak több,
álmatlan és görnyedt napot.

3.

Hogy ha már álmodsz, akkor mért
is ne álmodnál jó nagyot,
magad előtt, napról-napra,
magasabbra téve a mércét;
nem vakargatva kezeden,
a csalán marta hólyagot,
nem kongatva a szavaid,
értéktelen, ócska ércét.

4.

Mert miért bánnál magaddal,
másoknál is mostohábban,
mint akinek megadatott,
utolsó, végső határa;
hogy ne mondd, rád az éjszaka,
mindenki másnál korábban
köszönt, úgy várva a hajnalt,
a börtönöd ablakára.

5.

Hogy okot téged megszeretni,
ne találjon az utálat,
hogy ne kerüljön lelkedre,
a régiek mellé új lakat;
hogy a nem létező isten
is, megforduljon utánad,
hogy a szárnyad, ne érezze
a vén, és irigy ujjakat.

6.

Nem legyintve, hogy életed
felesleges, üres volt csak,
szemeidet és az ajkad,
a halál előtt lezárva;
hogy már csak neki tündökölj,
és tovább, neki dalolj csak,
az utolsó pillanatra,
betegen és nyögve várva.

7.

Életben már nem akarva
tartani tovább a reményt,
úgy érezve, hogy melletted,
nem önszántamból maradtam;
nem nézve az életedet,
csak a hibák összességeként,
hogy meg se találhassalak,
a rettentő virradatban.

8.

Míg a tükörről, egykori
arcaidat is mind lemosod,
mint aki szembenézni nem
akar, nem tud, és nem mer;
azt lesve csak, ki lehetne
az árulód és gyilkosod,
kinek egyre idegenebb,
minden szó és minden ember.

9.

Úgy érezve, egyre többen
nevetnek csak a merszeden,
nem is kérve, hogy utánad
nyúljak, és utánad menjek;
úgy érezve, belehalnál,
ha keresztedet elveszem,
úgy érezve, hogy ellened,
kezeim késeket fennek.

10.

Úgy érezve a foglárod
és a hóhérod, én vagyok ma,
úgy érezve, hogy egykori
önmagadra, már nem akadsz;
a napot is letagadva,
ha ennél is jobban ragyogna,
míg falaidat építve,
téglát újabb téglára raksz.

11.

Félve, hogy ha az ablakot,
vagy ha az ajtót kitárod,
mélyen el kell gondolkodnod,
az érted aggódok szaván;
hogy el kell űznöd a gondot,
úgy, mint a zsarnok királyod,
ki elrabolná szíved, egy
éjfélutáni éjszakán.

12.

Nem értve, el miért ragad,
nem értve, el miért temet,
félve, hogy álarcod mögött,
nem lesz arc, hogyha letépem;
és hogy nem marad senkid,
ha elűzöm a lidércedet,
ki úgy kapaszkodik beléd,
a kapzsi rémületében.

13.

Mondván, van még bőven időd,
és hogy idővel lesz terved,
hogy a nagy kérdések felől,
ne is jusson az eszembe
kérdezősködni, és szűzre
mosni a fekélyes lelked,
és a kezedet megfogni,
lendítve a végtelenbe.

14.

Remélve hogy tegnap óta,
a fal körülötted meggyengült,
rajta repedéseket, és
kivezető ajtót keresve;
mint aki, maga mellett meg,
nem egyszer még, engem sem tűrt,
újabb versekbe szédülve,
lehullva az éjbe esve.

15.

Nem találva csak ostoba,
nevetséges, nyers okokat,
mint akit megérteni én,
nem akarok, és nem fogok;
tűzre dobva, a nem is tudom,
kinek szóló verssorokat,
közönnyel nézve, közülük
azt, mi a legszebben lobog.

16.

Amelyben a költő talán,
megint hosszan elborongott,
játszva csak elhagyatott,
magára hagyott dalnokot;
magára rántva a vizes
lepedőt, a napkorongot,
elvonulva, a kis külön
világába, mit magának alkotott.

17.

Nézve csak a véres nyálat,
hogyan csorog le a száján,
a tetteit mind helyesnek
gondolva, és mind igaznak;
a tükörben, nagy büszkén úgy
igazítva girhes koronáján,
a páncélját sem érezve,
gyengének és rongy viasznak.

18.

Nem tudva, merengenie
ha kellene is, mi fölött,
hogy előlem is elrántsa
a kezét, hogyha lefognám;
hogy helyettem se ölelje
át, már csak az őszi ködöt,
hiába is jelennék meg,
bánatának csipkebokrán.

Móritz Mátyás
2021. Március 2. Kedd
Budapest, Csepel

“Nem is merve magamra” bejegyzéshez 2 hozzászólás

Szólj hozzá!