A szó

Miközben itt az éjszaka,
a szám a szóra hajlana,
de elszorítja torkom,
bicsaklik nyelvem egyre csak,
ám mégis új erőre kap,
ha egyszer én kimondom.

Kimondanám a szót, igen,
türelmesen, de részegen,
hogy álmaidba oltsam,
terítsem szét a völgyeken,
ahol szerelmünk megterem,
s mi két kobold vagyunk csak.

A szót, amelynek dallama
virágesőként hullana,
s felelne nagy hegyeknek,
akár a visszhang mondaná
minékünk nászdalunk alá
a szót, hogy én szeretlek.

“A szó” bejegyzéshez 9 hozzászólás

  1. Kedves Imre! Átéléssel megírt versedet hasonlóképpen olvastam!
    Üdv: Gugi

  2. Kedves Imre!

    Eddig még nem olvastam olyan verset tőled, amely ne tetszett volna. Örülök, hogy ez elnyerte a zsűri tetszését is.

    Szeretettel: Rita💐

  3. Szép vers nagyon! Gratulálok a nyereményedhez!🌼

  4. Viszi az olvasót a dallama, ritmikája…
    érdeklődve olvastam…
    Üdv.
    Ilona

Szólj hozzá!