Magányos, csorba bögre…

Polcon árválkodó rózsás, csorba bögre,
most már gazdátlan lett, magányos – örökre,
selymes, habos kávé nem járja át csendben –
nem hörpint belőle, nem kortyol a Szentem,

már nem szürcsölgeti tegnapok talányát,
nem enyhíti ajka csorbaság magányát,
gyenge ujjai közt bögre-fül sem piheg,
kávétlan lélekkel oly üres és hideg,

ma-kortya keserű, a gőze sem táncol,
meghittség érzése nincs már itt, sem máshol,
megcsorbult a széle, megkopott a máza,
kínzó az üresség – zaccos csend fohásza,

nem édes a cukor, a tejszín sem selymes,
kiskanál sem csörren – egy ideje csendes –
nem fog már szorosan – félretett örökre,
– érzem ürességed, rózsás, csorba bögre…

“Magányos, csorba bögre…” bejegyzéshez 6 hozzászólás

Szólj hozzá!