Menj tovább

Van az úgy, hogy sötét felhők gyűlnek össze feletted,
bármerre mész előlük, folyton csak követnek.
Futsz, menekülsz, hátrahagynád minden kínodat,
de lábaid gyengék, összerogynak,
lelked sem bírja már a súlyokat.

Kiáltani szeretnél, de nincs ki meghallja!
Magad maradtál, úgy érzed, egymagad.
Ostoroz az érzés, vérzik a lelked,
kitörni e béklyóból túl nehéz neked.
Hogy keveredtél ide? Mit keresel itt?
Ahol csak belesüppedsz a semmibe…
Ne engedd, hogy magukkal rántsanak,
ármány, csalfa érzéseid elragadjanak.
Mint egy koloncot húznának téged,
a semmi közepén elengednének.
Zuhannál a szélnél sebesebben,
majd földet érnél, összetörten.

Sose késő felállni, tovább menni,
minden erődet összeszedni.
Szembeszállni az éjszínű gondolatokkal,
fényt varázsolni életedbe egy mozdulattal.
Menj tovább, ne nézz vissza!
Bár lábaid még ólomnehezek,
de amint kiérsz a sötétből
röpülni fognak veled!

Nagy Noémi
2021.05.19.

“Menj tovább” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Drága Mária!

    Köszönöm, hogy másoknak is szívesen ajánlod.
    Igen, én is úgy gondolom, hogy sosem késő felállni és tovább menni azokban az élethelyzetekben, amelyben van lehetőségünk a változtatásra.
    Bízom benne, hogy segíthet a továbblépésben picit annak, aki elolvassa a verset. Talán bátrabban hozza meg döntését. 🙂
    Köszönöm, hogy ellátogattál hozzám és elolvastad.

    Szeretettel: Noémi🌹💐

  2. Drága Noémi! Gondolatiságában, szerkesztésében is tetsző
    versedhez szeretettel gratulálok. Igen, tanusíthatom, hogy
    sosem késő felállni, tovább menni. Elkeseredett embertársainknak
    szivesen ajánlom versed olvasását.

    Mária

Szólj hozzá!