Bocsáss meg!

Bocsáss meg!

Bocsáss meg, Anyám,
ha meg tudsz még bocsátani nekem!
Bocsáss meg, ha látsz ama másik világból,
mert nem fogtam mindig a kezed!
Becsültem volna a drága időt jobban,
az értékes percek, mint ritka gyöngyök peregtek,
s én nem voltam Veled.
A múló idő végtelen tengerében
már hiába kiáltom nevedet.
Nem látom többé szelíd arcodat,
hívó szavamra nem jön felelet.

Nehéz a lelkem, ólomsúlyát
a könnyek nem enyhítik,
nem tudom feloldozni magamat.
Mégis, mint csillogó gyémántot
őrzöm szeretett szavadat:
„Drága lányom, csak tebenned bízhatok.”
A béklyóba kötött emlékezés
gyönge falát mégsem törhetem át,
múltam széthullott tükörcserepeit
nem rakhatom össze soha-soha már.
Csak imám száll az égbe: „Bocsáss meg, Anyám!”

“Bocsáss meg!” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Kedves Zsuzsa! Az ember utólag döbben rá, hogy mennyi mindent elszalasztott. Aki ilyen verset ír, az biztos vagyok benne, hogy jó gyermek volt. Szeretettel olvastam szép versed! Éva

  2. “Csak imám száll az égbe: „Bocsáss meg, Anyám!””

    Gyönyörű! Tetszéssel, értéssel, együttérzéssel olvastam csodaszép soraid. Bármit is tettünk minden kevés, nem lehet visszaadni azt, amit a drága, jó édesanya egész életében tett értünk.

    Szeretettel: Rita🌹

Szólj hozzá!