Felhőszonáta

„Távolban egy fehér vitorla” dagad a széllel
Vágtat hajónk Tó-tenger szilaj-habos vízében;
szinte szárnyal. Az árbócrúd Nap felé vezérel.
Kikötünk jósorsunk szigetén, Istennek nevével.

Hogy szaladnak- futnak az égen a felhők!
Gyolcsfehérek, szürkék, mélyen  tintakékek!
Bodros báránykák játszanak, és tündéri sellők
Messze, hol összeér a víz a végtelenséggel.

Szinte feledésbe merül az a  kis hajó,
Szél sem dagasztja  büszkén vitorláját
a horizonton már alig látható.
Végtelen tenger-képzelet, semmi korlát.

Parányi pontszem vagy csak ember,
a sors viharában hánykódó hajótörött!
Reményed, hited az egyetlen fegyver
midőn bukdácsolsz rossz, s a jó  között.