Az orgona illata

Orgonavirágban
összeölelkeznek
lelkem zugaiban
megsárgult emlékek:
Tóvízben mártózott
nyugvó Nap sugara
szederfánk lombjára
alkonypírját vonta.
Templomkert kövének
ázott mohazöldjén
kései imámnak
sóhaja terült szét.
Valami elveszett,
ott maradt örökre,
hitehagyott lelkem
magánya végtelen.
Valami hiányzik a
gyermeki világból,
rokoni-baráti
egybetartozásból.
Valamit keresek
kikelet zöldjében,
harangszó kúszik át
lelkem mezejébe.
Valami vár még rám
tavaszok gyöngyében,
orgonaillatban
töltődik a lelkem.

“Az orgona illata” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. De szeretem én az orgonaillatát, kedves Klárika! A végtelen tisztaságot juttatja eszembe, olyan régi eseményeket perdít ki agyamból, amelyeket már régen elfelejtettem. Szeretettel gratulálok szép, szomorkás hangvételű versedhez. Éva

  2. Drága Klárika,

    Csak most találtam rá gyönyörü versedre.
    Sok sok szeretettel gratulálok.
    Magdi

  3. Kedves Klári! Busongó versedet átéléssel olvastam, de az utolsó sorok a tavasz reménységét hordozzák.
    Szeretettel: Gugi

  4. “Valami hiányzik a
    gyermeki világból,
    rokoni-baráti
    egybetartozásból.”

    Drága Klári, hiányzik bizony, nagyon hiányzik!
    Szépen megírt versedhez szeretettel gratulálok: Kata

  5. “Templomkert kövének
    ázott mohazöldjén
    kései imámnak
    sóhaja terült szét”
    Nagyon szép sorok. Szívből gratulálok: Marika

  6. “Valamit keresek
    kikelet zöldjében,
    harangszó kúszik át
    lelkem mezejébe.”

    Remek sorok.

    Szeretettel: Rita🌸

Szólj hozzá!