Repülj, repülj

A délutánban arcod illan,
ezer darabra foszlik el,
s e mélabús eloldozásban
szavamra szíved nem felel.
Emléked őrzöm még remegve,
de már nem értem hangodat,
magasra szállsz, a fellegekbe,
nem erre tart galamb-utad.

Kifolyt kezemből ébredésed,
elúszott rég a semmibe,
kicsit még visszacsillan fénye,
de már az űrt nem tölti be.
Hiába gondolom ma mégis,
hogy újra élem álmaid,
azok ma vágyam már nem érik,
azóta másról álmodik.

Kinyitva már piciny kalitkád,
repülj a fénybe kismadár,
szemem ma szárnyadig nem is lát,
hunyorgva néz a légen át.
Repülj, repülj, nehogy megállj most,
addig repülj, amíg lehet,
ne bántson, hogy maró hiányod
emészti, tépi lelkemet.

“Repülj, repülj” bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. A helyezéshez semmiképp, de a nyereményhez gratulálok Kedves Imre!

  2. Kedves Kitti!
    Hálás vagyok az olvasásodért és külön köszönöm a történeted.

  3. Kedves Imre!
    Versedről eszembe jutott a nimfa papagájom, ami rendszeresen a kulcscsontom köré tojta a tojásait. Éjjel az éjjeli-lámpámon kezdett aludni, de reggelre mindig a nyakamon, vagy a hajamon volt. Egy kis füttyjelet ismételgetett és ha azt fütyültem, mindig hozzám repült. Aztán egy vendégtől megijedt a szabadban és elszállt. Követtem, két napig, még a fára is felmásztam érte, de mindig feljebb reppent, csak egyszer majdnem lépett a kezemre, aztán meggondolta, vagy mi lelte, nem tudom, de elrepült. Még mindig gyakran eszembe jut, mint most a versedről is, bár a vers eleje mintha egy régen megélt szerelem lenne, a vége pedig metafora. Nagyon szép vers!

  4. Jaj, de szép, de fájó ez az örök hiányérzet. Ez a kismadár mért nem repül vissza oda, ahol ennyire várják?
    Szeretettel:
    Zsuzsa

Szólj hozzá!