Bár láthatnám!

Miért, hogy nem tudom soha elfeledni,
bár olyan gyorsan szaladnak múló évek,
mosolyát, simító kezét elengedni,
gondolatban hozzá mindig visszatérek.

Így senki se szeretett soha, ez már múlt,
még így se hullt a feledés homályába,
bár évek alatt az emlék elhalványult,
az érzés bennem él, mint lelkem zsoltára.

Ó bár látnám és érezhetném a létét,
hozzá bújhatnék, miként egykoron régen,
magamba zárhatnám féltő szeretetét,
csodálhatnám a boldog létét az égben.

“Bár láthatnám!” bejegyzéshez 14 hozzászólás

  1. Kedves Rita!
    Szívből gratulálok szomorúan szép megemlékezésedhez.
    Vágyódás elhunyt szeretteink után sok fájdalommal jár ugyan, de akit nem feledünk, az még velünk marad sokáig, az emlékeinkben, az álmainkban, a vágyakozásunkban…
    Szeretettel ölellek:
    Erzsi

  2. Kedves Rita!

    Sok szeretettel gratulálok, szép emlékező versedhez.
    Magdi🌷🥀

  3. Kedves Kitti, Marika és Gugi!

    Köszönöm az olvasást és a kedves hozzászólást.

    Szeretettel: Rita🌸

  4. Kedves Rita ! Vannak fájdalmak, mik halványulnak bár, de sosem múlnak. Meghatóan szép!
    Szeretettel:Gugi

  5. Nagyon sok szépséges verset írtál már édesanyád emlékére, ez is egyike az érzelmekkel telített szép vágyakozó verseidnek.

  6. Kedves Rita, szeretteink elvesztése nagyon fáj, idővel az emlékek megfakulnak, de a hiány, az űr megmarad!
    Megható, fájón szép versedhez szívből gratulálok!

    Szeretettel: Margit ❤️💐

  7. Gyönyörűek ezek a sorok Rita, szívből gratulálok! Szeretettel: Éva

  8. Kedves Rita, ez nagyon szép és nagyon fájó, megkönnyeztem.
    Szeretettel:
    Zsuzsa

Szólj hozzá!