Trisztán és Izolda regéje: A VARÁZSITAL

Trisztán és Izolda regéje

/részlet/

Trisztán és Izolda regéje a világirodalom egyik legszebb szerelmi története. A régi szép varázslatos história minden korban elbűvölte az olvasókat és a szerzőket. A kor eszményített hőse a gáncs nélküli, feddhetetlen lovag, hősnője a piedesztálra emelt hamvas liliomszál. A szerelmesek nem léphetnek ki az őket körülvevő világ kereteiből, ahol a mindenkori társadalmi szokásokat megsértőket keményen megbüntetik.
„Ártatlanságuk” megőrzéséhez szükségük van a varázsszerre, de a bájital elfogyasztása csak ürügy. Már korábban is szeretik egymást, csak saját maguknak sem merik bevallani. Izolda csalódása óriási, amikor megtudja, hogy Trisztán nem magának, hanem királyának viszi őt. Trisztán látását elhomályosítja Márk király iránt érzett hálája és tisztelete.
A bűvös bájital placebo hatása felszakítja a gátakat és utat enged a szenvedélyek áradásának, de gyanítható, hogy a mákonyos bor nélkül is győzött volna a szerelem mindent elsöprő ereje.

 

A VARÁZSITAL

Anyja, a királyné gyökereket szedett,
borba főzött virágot, jóféle füveket,
összeszűrte titkon, palackba öntötte,
lánya szolgálója lelkére kötötte:

Márk király s Izolda nászának éjjelén,
töltse boros kupába e fűszeres lét.
Kínálja meg őket a varázsitallal,
igyák ki együtt az egész palackkal.

Más meg ne kóstolja, csupán ők ízleljék,
bűvös bájitaltól egymást majd szeressék.
Addig rejtve legyen, senki meg ne lássa,
csak ha elérkezik nászuk éjszakája.

Vitte hét nap’ s éjen Izoldát a gálya,
haragos, tajtékos hullámokat szántva.
Siratta hazáját Szőke Szép Izolda,
kesergett magában sátrába zárkózva.

Trisztán nyájas hangon vigasztalta volna,
ámde gyűlölettel nézett rá Izolda.
Elkergette onnan, nem használt a szép szó.
Ugyan mért jött érte az álnok lányrabló?

Messze van már, messze, édes anyaföldje,
lankás szép vidékét elhagyja örökre.
Vajon mi vár reá idegen országban,
milyen ott az élet, mi van ott szokásban?

Csillapult a vihar a hetedik napon,
megálltak pihenni a fáradt hajósok.
Sziget mellé érve ledobták a horgonyt,
s partra szálltak mind a kornwalli lovagok.

Egyedül Izolda s leonnoisi Trisztán
maradt fenn a hajón és egy pici kislány.
Megszomjaztak nagyon tűző napsugártól,
inni kértek gyorsan a kis zsenge lánytól.

 

Megtalált a gyermek egy boros palackot,
melyet a királyné Brangiennek adott.
„Bort leltem!” – kiáltott, örömében tapsolt,
adja Izoldának, aki nagyot kortyolt.

Azután a leány Trisztán felé nyújtja,
felhajtja az ifjú, üres már a kupa.
Nem bor volt az, hanem halálos szenvedély,
gyötrő vágy és bánat, nem jön rá feledés.

Ekkor lép be Brangien, a bájitalt látva
ereje elhagyja, halványul orcája.
Zokogva felsikolt, tördeli a kezét,
s tengerbe hajítja a végzetes edényt.

„Boldogtalan Úrnőm, jaj mit cselekedtél,
s vele együtt Trisztán, jaj, te is mit tettél!
Átkozott vagyok én, átkozott az óra,
melyben lábam tettem erre a hajóra.”

Felszedték a horgonyt, duzzadt vitorlája,
Trisztán lelke sajgott, nézett Izoldára.
Virágok és tüskék nőttek a testében,
kínzó gondolatok háborgó lelkében.

„Andret, Denoalen, Godwin és Genelon,
ti engem galádul azzal vádoltatok,
Márk király országát magamnak kívánom,
pedig nem is arra, Izoldára vágyom.”

Brangien fájó szívvel figyelte asszonyát,
régi mosolyának nem lelte a nyomát.
Trisztán is bolyongott, mint a sebzett vadkan.
Evés-ivás nélkül hagyták ott az asztalt.

Sóvár pillantásuk csak egymást kereste,
Trisztán lelke mélyén magát megvetette.
Lázas gyötrelmükben reszkettek a vágytól,
és a szörnyűséges, első vallomástól.

Harmadnapon aztán behívta Izolda
a hajón állított kárpitos sátorba.
Szeme könnyben úszott, reszketett az ajka,
Trisztán felé rebbent gyönge, fehér karja.

„Ó, bár hagytam volna a lantost elveszni,
a sárkányölő hőst hiba volt keresni.
Mért nem sújtott le rád fürdőben a kardom,
ó, én szerencsétlen, most már mindent tudok.

Gyötör a szerelem, belehalok, Trisztán!”
Öleli az ifjút, csókolja az ajkát.
Brangien felsikoltva térdre veti magát:
„Azt a fűszeres bort bízta reám, anyád!

Trisztán és Izolda, édes úrnőm, lelkem,
varázs bájitalból kortyoltatok ketten.
Nem segít már senki, nincs olyan hatalom,
halálhozó bűvös szerelmet ittatok.”

„Jöjjön hát a halál! – kiáltott fel Trisztán.
Nem riaszt a végzet!” – s megcsókolja a lányt.
Hullámzott a hajó, szökellt a habokra,
ők ölelték egymást lágyan összeforrva.

“Trisztán és Izolda regéje: A VARÁZSITAL” bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. Kedves Edit!

    Nagyon szépen köszönöm a gratulációdat és a kedves szavaidat.

    Szeretettel:
    Zsuzsa

  2. Drága Zsuzsa! Nagyszerű feldolgozása ennek a történetnek! Szívből, elismeréssel gratulálok hozzá! Szeretettel Edit

  3. Kedves Rita és Éva!

    Köszönöm a kedves szavakat, örülök, hogy tetszett a Trisztán és Izolda regéjének részlete.

    Szeretettel:
    Zsuzsa

  4. Kedves Kitti!

    Köszönöm a véleményed, fontos dologra hívtad fel a figyelmemet. Bevallom, fogalmam sem volt róla, hogy hibáztam a szótagszámmal, nagyon sajnálom és bosszant. A Trisztán és Izolda regéje című könyvem, mely magában foglalja a Bence vitéz című mesémet is, 2014-ben jelent meg, s bár nem tervezem újra megjelentetni, egy esetleges jövőbeni kiadásnál az egészet át kell nézni. Örülök, hogy jelezted a problémákat.
    Szeretettel:
    Zsuzsa

  5. Kedves Zsuzsa!
    Élvezettel olvastam ezt az alkotásod, és bevallom, olvastam volna tovább is. Szép feldolgozás, nagy munka, de nem érezni benne az izzadság szagot, könnyed, kellemes stílus. Nagyjában páros rímelésű, néhol ölelkező rím, vagy egyéb jelenik meg, a ritmus megtartott, köszönhetően a tizenkét szótagszámnak, amit néha tör meg egy egy tizenhármas. Érdemes lenne szintbe hozni, hogy teljesen egységes legyen, hiszen igazi kincset írtál. Jó lett volna a teljes művet olvasni, látni, nagyon tetszett!

  6. Kedves Zsuzsa! Én filmben láttam -azt hiszem többféle feldolgozásban is- ezt a történetet, de így ballada formájában kimondottan tetszik, nagy örömet szereztél vele. Szeretettel gratulálok! Éva

  7. Kedves Zsuzsa!

    Le a kalappal előtted! Fantasztikusat alkottál. Ráadásul csodaszépen el is mesélted a történetet, melyről persze már hallottam Wagner révén, de nem tudtam volna elmondani, hogy miről szól. Fiatal koromban láttam az operát, nekem bevallom a zenéje nehéz volt, és ez nem is változott az évek során sem. Nem vagyok azon a műkedvelő szinten, hogy igazán tudjon hozzám szólni. A Te versed viszont remek, közérthető, miközben lejön belőle, hogy Te valószínűleg a wágneri művet is élvezettel hallgattad.

    Szeretettel: Rita🌺

Szólj hozzá!