Erdély az én otthonom

Erdély az én otthonom

Leng a felhő, lengedez
odafent az égen,
megtaláltam otthonom a
Kárpát-medencében.
Ha akarok, sütkérezek a
napon.

Vihar készül, elbújt a
nap, gyülekeznek a
felhők,
azért innen el nem megyek,
akármennyit szenvedek.
Erdély az én otthonom,
bármennyire zúg a vihar,
ott várom meg a végét.

Egyszer talán a nagy
vihar elmúlik, akkor a
nap minden fénye
a Tündérkertre
hullik.

Lesz belőle virágoskert:
olyan szép, amilyet még
nem látott a magyar nép.
Szenvedett már épp eleget
ok nélkül.
Annak vége, megváltozott
az idő,
otthon lehet maradni,
ás a jövőben bízni.

Én elmentem őshazámba,
a másikat elhagytam,
itt is, ott is élek most már,
mert a régi visszavár.
A két hazát látogatom,
de Erdély az otthonom,
ott érzem csak jól
magamat, bárhol van a
lakásom.

“Erdély az én otthonom” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. A gyökerekhez visszavágyódik az ember, az marad a “haza” amíg csak él. Gratulálok ehhez a szép vershez!

  2. Szép, lokálpatrióta versedhez szeretettel gratulálok. Zsuzsa

Szólj hozzá!