Mondd el!

Gyere, mondd el mi bánt!
Hajtsd vállamra fejed, engedd, hogy átöleljelek.
Hagyd, hogy könnyeid mossák arcodat,
napról napra enyhítsék bánatodat.
Ne gondold, hogy ablakodba többé nem süt be a nap,
hogy ezentúl már minden csakis így marad.

Gyere, mondd el mi nyomja lelkedet!
Ki az, ki mély sebeket ejtett benned?
Tegnap még szárnyalni láttalak,
ma már mélységesen bánatosnak.
Ne hidd, hogy borús napjaidat
nem írja felül majd egy derűs nap.

Gyere, mondd el miben segíthetek?
Mi az, amit most teérted tehetek?
Tudom, úgy érzed erőd elhagyott,
a reménysugár hirtelen elhalványult.
De tudd, hogy az életbe vetett hitedet,
semmi, de semmi sem csorbíthatja meg.

Gyere, mondd el mikor leszel újra a régi?
Mikor fogod a nap melegét újból bőrödön érezni?
Sebeid majd szép lassan begyógyulnak,
reménytelt napjaid életedbe fényt hoznak.
Hisz te is tudod, semmi sem tart örökké!
Az élet viharaival szemben, az ember míg él, REMÉL!

“Mondd el!” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Kedves Máté!

    Köszönöm kedves soraid. Örülök, hogy tetszett a versem. 🙂

    Szeretettel: Noémi

  2. Kedves Noémi!

    Tetszéssel olvastam szép versedet! Mindig jó, ha van valaki aki lelkünk mentsváraként szolgál és aki biztat minket a tovább haladásra.

    Szeretettel: Máté 🌹

  3. Kedves Rita!

    Köszönöm az olvasást és kedves soraidat!

    Szeretettel: Noémi🌹

  4. “Hisz te is tudod, semmi sem tart örökké!”

    Így igaz, időnként mégis szükség van bíztatásra, bátorításra.

    Szeretettel: Rita🌸

Szólj hozzá!