Késő esti tánc

Mint a reszkető falevél
ami olykor csak csendben áll, hogy a szellő elérjen hozzá, hiszen várja hogy felkérje végre
egy táncra. Nekem te vagy a szellő, aki olykor gyötrelmes lassúsággal, akár napokig vár mert nem tudja neki mi jár. S bár fent vannak a csillagok, hiába csak pár órát, ők is tudják milyen az a tánc. De van mikor a fájdalmas felhők elállják az utat, mert nekik nem jut elég tudat.

És akkor jön a busz, amely hangos sóhaj után megáll, csak várja hogy a sok magányos utas elhelyezze magát. Nem szól, szimplán engedi a dagadt bácsiknak hogy végre elindítsák újra, hogy megszokottan az utakat járja.

Egy újabb este, újabb táncot járt az akácfa. Ha itt vagy sem érződik mert nem érezlek már túl valóságosnak. Óvatosan érinted kezem, akár a szellő a leveleket, majd miután kéz a kézben vagyunk újra, felnézel mert eszedbe jutott hogy valójában ki is vagy.

“Késő esti tánc” bejegyzéshez 1 hozzászólás

Szólj hozzá!