Óda az Igazihoz

Mikor a falak összeomlanának,
biztos bástyája vagy e várnak.
Mikor a reggel utolér,
estére várva téged újra magam mellé remél.
Gondolatom vagy, reményem,
a vér lüktető ereimben, dobbanás,
minden rezgés a szívemben.
Érted kel fel és nyugszik
válladon remegő lelkem.
Csoda vagy a sötétségben.
Fényár, ami utat mutat.
Utolsó leheletig akarom, hogy így legyen.
Melletted omlok össze egy napon,
akár egy támadott vár leszek kőhalom, de
most csak bástya a sakk táblán,
amin ketten lépkedünk előre.

“Óda az Igazihoz” bejegyzéshez 1 hozzászólás

Szólj hozzá!