Végtelen durva ordítás

Megosztás Nyomtatás 365 megtekintés 5 hozzászólás Kategória: (Archív) pályázati versek Szerző:

Végtelen durva ordítás,
színesre festett magány.
Kínoktól fekete jajdulás.
Rajzok az életem falán.

Indák fonják be a létet,
nyitja szemét az ébredés.
Zöldre mázolt szürke rétek,
fölött vak madár repülés.

Ködbe vesző kézfogások.
Meglesett őz szökkenés.
Szögesdrótból szőtt karámok,
rabnak készült kerítés.

Menekülő szemrebbenés,
megrezdülő kicsi kezek.
Reménytelen szembenézés.
Értelmetlen emlékezet.

Kanyargós út, bizonytalan,
fénylő céloktól derengő.
Madár repül el hangtalan.
Lágy titkokat rejt egy felhő.

“Végtelen durva ordítás” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  4. „Kanyargós út, bizonytalan,
    fénylő céloktól derengő.”
    Gratulálok!

  5. „Madár repül el hangtalan.
    Lágy titkokat rejt egy felhő.”

    Remek sorok, tetszéssel olvastam.

    Szeretettel: Rita🌸

Szólj hozzá!