Örökkön-örökre

Ősz,
az évszakok kegyetlen ura, elszámolt az örökké forgó földdel.
Küldetése nem volt egyéb, mint az adót,
– amit elődje teremtett –
beszedje.

Lágyan meglengette a szelet,
lefújta a fákról a hervadt levelet.
Szőlőfürtökkel énekelt,
gyöngyöző mustból áldomást ivott,
félszemmel a napra kacsintott,
ki erőtlenül, némán felizzott.

Kertek alatt rőzsét égetett,
majd leült egy padra és számot vetett.

Csend volt. Csak a harkály kopácsolt,
amott egy ember téblábolt,
halálos csendet, a toronyóra törte meg,
és a fűrész zaja, a fájdalmas zörejek.

A fa kidőlt. A vén, öreg almafa.
Csábító illata, nyár harmata.
Sokáig élt, volt gyümölcse, virága,
füstölögve illant el egy másik világba.

De Ő! Kit melegít, még egyszer utoljára,
lassan elalszik, mint tűz a kályhában,
kamra polcán a viruló évszakok,
árvák lesznek, anyátlanok.

Az Ősz felnevet:” – Itt a vége!
Vének voltak!”
Neki ez a küldetése.
Temetni a nyarat, télnek utat adni.
Megújulva újra, a tavaszt visszakapni.

Így vénül a világ. Ember, állat, virág.
Lesznek újak, s a régi fotográfiák,
mint apró emlékek, mennyekbe szállnak,
nem maradnak itt a vég poklának.

Beköszönt a Tél, minden helyre kerül.
Rend uralkodik a világ körül.
Amott friss hant, alább kivágott fa,
életek, sorsok földgömbbe zárva.

A Tél álmot hozott,
a világ álmodozott.
Ezüst fátyol borult a völgyre,
hófehér selyem a szürke földre.

Hallhatatlan körforgás,
– örökkön- örökre! –

“Örökkön-örökre” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. “Sokáig élt, volt gyümölcse, virága,
    füstölögve illant el egy másik világba.”

    Remek verssoraid tetszéssel olvastam. Bizony, mi magunk is a körforgás részesei vagyunk, nem csak a bennünket körülvevő természet.

    Szeretettel: Rita🌸

  2. Kedves Enikő!

    Gratulálok ehhez a formájában és tartalmában is különleges szép vershez. Nagyon tetszett.

    Szeretettel:
    Zsuzsa

Szólj hozzá!